Si Fu Várkonyi Patrik​

Si Fu Várkonyi Patrik

Si-Fu Várkonyi Patrik a Főnix Wing Tsun Egyesület elnöke. 1999. szeptemberében ismerkedett meg a Wing Tsun-nal. A 2006-os évtől pedig Dai Si Hing Szabó Ferenc kinevezett asszisztense a pécsi központi iskolában. 2007-ben Leung Ting nagymester előtt levizsgázott első mesterfokozatra. Si Fu Várkonyi Patrik mestere 2008. július 24-én elhunyt. Mestere halála után Máday Norbert kezei alatt tanult a kecskeméti központban, 2009-ben levizsgázott második, majd később harmadik mesterfokozatra.

Dai Si-Hing Szabó Ferenc és Várkonyi Patrik 2007-ben

2008-ban Várkonyi Patrik megnyitotta első Wing Tsun iskoláját és gyerekeket kezdett tanítani. Az ezt követő években számos szemináriumon és táborban vett részt csapatával. Ez idő alatt a tanítványai felnőttek és volt, aki mesterfokozatot is szerzett. Si Fu Várkonyi Patrik 18 alkalommal vett részt a többnapos Leung Ting nagymester által tartott szemináriumokon.

Si Jo Leung Ting és Si Fu Várkonyi Patrik

A 2017-es évben a nézeteltérések, az ellentétek és személyes okok miatt, kilépett a HWTO-ból, majd később megalapította tanítványaival a Főnix Wing Tsun Egyesületet. 2018. márciusában Si Fu Várkonyi Patrik, Si Hing Kiss Attilával (1. mesterfokozat), Gyenis Áronnal (asszisztens) és Gyenis Tamással Hong Kong-ba utaztak, hogy eredeti forrásból is elsajátíthassák a Wing Tsun-t. Utazásuk alatt sikeres kapcsolatokat építettek ki.  Si Fu Várkonyi Patrik és tanítványai rendszeresen látogatták Cheng Chuen Fun nagymester edzéseit Hong Kong-ban. Cheng Chuen Fun nagymester Ip Man nagymester, majd Ip Man halála után Leung Ting nagymester tanítványa. Az edzések során Si Fu Várkonyi Patrik elsajátította az eredeti titkos Chi Sau szekciókat és azok oktatási módszertanát.

Cheng Chuen Fun nagymester edzésén Hong Kong-ban

Cheng Chuen Fun nagymester mellett Leung Kwok Wah-tól is tanulhattunk Hong Kong-i látogatásunk során. Leung Kwok Wah Kína egykori szabadharcbajnoka és a Wing Tsun Kung Fu harci rendszerének mestere. Az edzéseken és magánórákon Si Fu Várkonyi Patrik megtanulta a Wing Tsun legfontosabb és leghatékonyabb szabadharci alkalmazásait és azok oktatási módszertanát. 2018. augusztusában Leung Kwok Wah nagymester három napot töltött Pécsett, hogy szemináriumot tartson Si Fu Várkonyi Patrik iskolájában.

Si Fu Leung Kwok Wah és Si Fu Várkonyi Patrik
Vacsora Leung Kwok Wah-val Pécsett

Várkonyi Patrik jelenleg a Pécsi Tudomány Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügy mesterszakos hallgatója.

Információk

Edzések ideje: SZERDA és PÉNTEK 16:30-18:00
Helye: Pécs, Türr István utca 2, Hajnóczy Kollégium
Egyesület neve: FŐNIX WING TSUN EGYESÜLET
Egyesület rövid neve: FWTE
Egyesület elnöke: Várkonyi Patrik
Egyesület adószáma: 19113337-1-02
Egyesület cégjegyzékszáma: 02-02-000383
Egyesület bankszámlaszáma: 11731056-21452550
E-mail: kapcsolat@fonixwingtsun.hu

Kövess minket a közösségi oldalakon, hogy értesülj minden új információról, ami egyesületünkkel kapcsolatos!